Nemzetközi labdarúgás

Neymar már nem szupersztár, sokkal inkább celeb

Nagy Gyula publicisztikája

Neymar hamarabb kellene jelenleg egy szappanopera sorozatba, mint némelyik klubnak!?

Hackerek támadták meg az FC Barcelona Twitter-oldalát, és ha már sikerült feltörniük a fiókot, be is jelentették a legújabb igazolást Neymar személyében.

"Üdv, mi az OurMine vagyunk. Ez immáron már a második alkalom, javult a biztonság ugyan, de még mindig nem százszázalékos. Amennyiben szeretne javítani oldala biztonságán, keressen minket" – került ki először a figyelmeztető üzenet.

Utána jött a nagy bejelentés:

"Üdv, mi az OurMine vagyunk. Elolvastunk pár személyes üzenetet, ami alapján bejelentjük, hogy Neymar visszatér" – írták egy posztszövegben, amit azóta az előzővel együtt töröltek.

""

Nos, körülbelül ez jellemzi a Neymar körüli huzavonát: VICC AZ EGÉSZ!

Az új Pelé, akiért sorban állt fél Európa, majd a Barcelonát választotta. Remekül játszott, csak nehezen viselte, hogy nem ő a szupersztár, hanem Lionel Messi. Majd egy kis hiszti, egy kis botrány és elmehetett végre a Paris Saint-Germain csapatába. Új kihívás, fantasztikus projekt, azóta meg csak celebkedik.

Neymar a Santos csapatában kezdte a pályafutását, ahol igazi gyöngyszemként bukkant fel, emiatt nagyon gyorsan óriási figyelem övezte. A fiatal srác, aki rendkívül könnyedén szlalomozott végig a védőkön. Ez kell nekünk, mondta akkoriban ezt a Chelsea, a Manchester United, a Real Madrid, a Barcelona és még sokan mások. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Chelsea lehet a befutó érte, ám ez a terv meghiúsult. Akkoriban a brazil szupersztár úgy fogalmazott, azért dolgozom, hogy ne csak a Real és a Barca akarjon. Egyértelmű, hogy nagyon hamar kinőtte a brazil bajnokságot, ezért is sürgette őt az idő a váltásra. Majd Florentino Perez minden követ megmozgatott, hogy leigazolja őt, és hosszú huzavona után, végül a Barcelona lett a befutó.

""
Fotó: Eduardo Anizelli/LatinContent via Getty Images

Neymar végül 2013-ban a Barcáé lett. Sok kérdőjel volt vele kapcsolatban: hogyan tudja majd felvenni a spanyol bajnokság ritmusát, és milyen erőnléttel rendelkezik, de gyorsan alkalmazkodott. Figo úgy fogalmazott, nagyszerű lesz a Messi-Neymar duó. Az is lett, majd Luis Suarez csatlakozásával megalakult az MSN. Azt hiszem, ezt a triót nem kell bemutatni senkinek, elképesztő sikerekhez vezették csapatukat. Mintha szalagon termelték volna a gólokat, és sorba jöttek is a címek és az elismerések Lionel Messinek. Egy ideig az ment, hogy Neymar még fiatal és idővel majd megkapja a stafétát, de ezt nem tudta kivárni. Kivásárolta magát.

""
Fotó: David Ramos/Getty Images

A szerződésbontás után jött is a bejelentés, 222 millió euróért cserébe csatlakozik a PSG csapatához. Egycsapatos bajnokság, ami nem sok kihívást tartogat számára. Rivaldo szerint egyértelmű, ha a PSG-nél marad, akkor elfelejtheti az Aranylabdát. Nem is ez a legnagyobb probléma, hanem a hozzáállása. Már nem foglalkozik annyit a futballal, mint kellene. Plusz sok nem csapatjátékos szituáció bizonyította ezt is,mint például amikor nem volt ott a bajnoki ünneplésükön. „Hogyan tekintsünk rá vezérként úgy, hogy arra sem vette a fáradtságot, hogy a többiekkel osztozzon egy ilyen pillanaton?” – tette fel a kérdést az RMC Sportnak Dugarry.

""
Fotó: Aurelien Meunier – PSG/PSG via Getty Images

Antonio Griezmannal egyetemben ő is sorszámot húzott az Aranylabdáért vágyakozók sorába, csak a brazil valahol elhagyta a sorszámát útközben. Lionel árnyékából átigazolt Kylian Mbappé mellé, aki a hazai környezetnek is hála, már most sokkal népszerűbb a brazilnál. Mondanám, hogy hamarosan visszavonul Messi és Cristiano Ronaldo és majd utána Neymar lép a színre, de nem látok rá sok esélyt.

Immár huszonnyolc éves, és nem menekülhet folyton az árnyékos helyekről. Itt lenne már az ideje, hogy a játékra koncentráljon és bizonyítson. Kevesebb teszem-veszem magam és több alázatosság, mindössze ennyi hiányzik belőle, mert a tehetsége megvan, azt tudjuk.

Sport365.hu – Megvan David Beckham első bombaigazolása?!

David Beckham rendkívül elfoglalt az elmúlt időben, hiszen folyamatosan építi az Inter Miami FC jövőjét. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a visszavonult labdarúgó meggyőzte a brazil szupersztárt, hogy egyszer nála játsszon majd. De, ehhez még el kell telnie pár évnek, míg a PSG klasszisa Amerikába költözik.

Ha így folytatja, lassan eléri azt a kort, amikor a brazilok szívesen elvonulnak Kínába vagy haza Brazíliába levezetni. Bár, amit jelenleg művel az Hollywoodba való.

Forrás: as.com

Borítókép: Clive Rose / Getty Images